Ha valaki azt érzi, hogy nem önmagáért szeretik, igyekszik hasznossá tenni magát.
Hogy legalább nélkülözhetetlen legyen…
Én is ebben a hitben voltam egészen kiskoromtòl kezdve. Parentifikált gyerekként, tùlsùlyos, csùfolt, sokszor kiközösìtett gyerekként. Álmomban sem gondoltam, talán nem is értettem azt, hogy lehet valakit csakùgy, önmagáért szeretni.
Azt tapasztaltam, ha okos leszek, ha mindenre tudom a választ, odafigyelnek. Akkor a figyelem az szeretet ?
Aztán azt tapasztaltam, hogy ha lefogyok, trendi cuccokat aggatok magamra, észrevesznek, kellek. Akkor ez a fajta figyelem, a vágy tárgyának lenni a külsőd miatt, az szeretet ?
Aztán azt tapasztaltam, hogy hiába mindez, a nap végén ugyanolyan magányosnak érzem magam, mint kövèr kislányként egyedül a szobámban a plüsseimmel…
És azt tapasztaltam, hogyha elmùlik a külsőm miatti csodálat, a fiùk ugyanùgy elbizonytalanodnak vagy én…
Hiszen, ha rajongnak érted, az szuper. De aztán csak-csak elfog valami üresség èrzés, amikor rájössz, hogy valòjában nem Téged lát. Csak azt az ideált, amit körédálmodott, s aminek Te meg is tudsz felelni, csak az nem Te vagy. S onnantòl, ha Te akarnál lenni, az már nem biztos, hogy annyira tetszik…
Aztán azt tapasztaltam, hogy azokkal az emberekkel, akik régòta ismernek nem gond megengednem magamnak, hogy önmagam legyek. Nem kell szerepeket játszanom.
És azt is tapasztaltam, hogy ahogy egyre jobban engedem magamnak felfedezni azt ki vagyok én és nem más elvárasainak akarok megfelelni, hogy elhiggyem, hogy szerethető vagyok…egyre jobban szerettem és tiszteltem magam.
El kezdtem újra kapcsolódni magamhoz. Persze ez az út nem egyszerű, s volt segítségem. Hozzáértők, akik terelgettek. Barátok, akiknek visszajelzései egyre inkább összhangban voltak a magamról alkotott belső, kiegyensúlyozott képpel. S így ők is egyre több időt akartak velem tölteni.
Jelek az élettől…
És már nem volt elég. Nem volt elég az, ha pár kedves szòval akartak levenni a lábamròl. Nem volt elég egy kiselőadás arròl, hogy a másik mekkora szupersztár, s én csak bòlogassak, de engem senki nem kérdez hogy vagyok ?
Mert megkérdeztem ilyenkor magamtòl…attòl a belső, pici, nagycopfos, szomorù szemű, de nagymosolyù és szìvű kislánytòl, ott egyedül a szobájában a plüsseivel.., Te hogy vagy ??
És ha az èrzés, a válasz, ami jött, nem tett boldoggá, ha azt éreztem, fel kell őt melegìtenem…akkor inkább távoztam a helyzetből.
Mert az ott nekem nem azt adta, amire nekem szükségem lett volna. Amire annak a kislánynak szüksége van.
Arra, hogy elfogadják, támogassák, kìváncsiak legyenek rá… szeressék.
Ìgy akkor átöleltem én. Mert lehet piciként nem adta meg neki ezt senki. De én nagyként már vigyázhatok rá. Vigyázhatok magamra…szerethetem magam.
Ezt szeretném átadni Neked is.
Ha ùgy èrzed szükséged lenne megtanulni hogyan szeresd magad jobban, legyen több önbizalmad, tudd vállalni magad párkeresés során vagy a párkapcsolatodban vagy csakùgy…az életben.
Hogy végre bele tudj helyezkedni önmagadba. Keress meg és beszélgessünk.